Ha unja már a megszokott színeket és valami különlegesre vágyik, vagy szeretné, ha az üzlete kerítése passzolna a cége arculatához, lehetősége van kapuk és kerítések szintereztetésére is. Cégünk ugyanis vállalja, hogy bármely RAL színben, raktári termékek esetében viszonylag rövid időn belül átszínezi a kerítés elemeket az ön kérése szerint.
Most gondolhatja azt, hogy ugyan már, majd ön átfesti, hisz így biztosabb, hogy olyan színű lesz amilyet ön szeretne, illetve biztosan sokkal olcsóbb. Ebben az esetben gondolja át még egyszer, és számoljon következő szempontokkal is.
Szinte biztos, hogy nem lesz olcsóbb: Ha festéket vásárol, valószínűleg többet fog venni, mint amire valóban szüksége van. Ennek három oka is van. Egyrészt az ecsettel ügyeskedve, a rácsok és alkatrészek között sok festék el fog folyni, ezzel együtt hol vastagabb, hol vékonyabb lesz a festékréteg. Másrészt nem fogja tudni pontosan kiszámolni, mennyire lesz szüksége, és a biztonság kedvéért többet kell vennie, nehogy a festés közben fogyjon ki belőle. Harmadrészt, ha csak nem nagyüzemben fest át kerítéseket, olyan áron fogja vásárolni a festéket, ami a kereskedőnek is meg fogja érni, tehát az ő hasznát is kell majd fizetnie.
Ezenkívül egyszerűen a szinterezéssel jobban jár. Nem csak azért mert sokkal szebb eredményt kap, vagy mert rengeteg fárasztó munkát spórol meg, hanem mert a szinterezés tartósabb. Rendkívül rugalmas, ellenáll az UV sugárzásnak, a hőingadozás hatására sem pattog le a felületről.
Ráadásul nincs száradási idő, a termék azonnal beépíthető.
De hogyan is működik a szinterezés.
1. A folyamat első része, hogy az alapanyagot előkészítik. Ha szükséges (pl. ha savas eső hatására fehér rozsdás a felület), akkor megcsiszolják géppel.
2. Ezután jön a zsírtalanítás. A terméket egy kádba rakják, ahol oldószeres-mosószeres vízzel végig sikálják. Jön a tiszta vizes öblítés.
3. A még vizes elemet felfüggesztik egy állványra és betolják a kemencébe teljes száradásig.
4. Ezután a lángszóróval végigégetik. Erre azért van szükség, hogy ha a felületen esetleg maradt valami szennyeződés (hajszál, szösz, vagy a mosás közben került rá a szivacsból leeső darab), akkor azt leégessék róla.
5. Ezután a festő kamrában a kívánt színt feltöltik és beállítják hozzá a megfelelő paramétereket. A szórópisztolyt is beállítják és próba fújást csinálnak, hogy megfelelő mennyiségű és megfelelő szórás szélességű legyen a festés.
6. Következő lépésként a már előkészített anyagot betolják a festő kamrába és megkezdődik a festés.
7. Festés után az anyag megy is vissza a kemencébe, ahol jelen esetben 190 fokon 20 percet tölt el. Ez idő alatt a festék szépen rásül a felületre. A kemencében eltöltött idő és a hőfok változhat a festék fajtájától és az anyagvastagságtól is.
A kemencéből kiszedett anyag elsőre sötétnek tűnik, de az anyag hűlésével párhuzamosan a festés is világosodik.
Minőségellenőrzés:
A festés minőségét rácsvágással ellenőrzik, hogy a tapadás megfelelő-e. A festés vastagságát pedig rétegvastagság mérővel mérik. A vizuális ellenőrzés karnyújtási távolságról történik.
A porfestésről minden esetben kiállításra kerül egy minőségi bizonyítvány, még a standard kapuk esetében is. Az egyedi színű kapuink mellé a szinter felajánl egy kis mennyiségű javító festéket is, hogy ha a szerelés közben sérülés keletkezik, akkor színazonos festékkel tudják javítani azt.
Ez biztos, hogy a legtöbb ügyfelünk nem tudja otthon elvégezni, és higgye el, ha egyedi színt szeretne ez a legjobb módja.
Ha már döntött, de akkor is ha még lenne kérdése, keresse fel szakértő kollégánkat Szadai Cecíliát: szadai.cecilia@keritesrendszerek.hu, +36/20-501-2272