TERMÉKEK

Vissza
WPC KERÍTÉS Fém táblás kerítés Alumínium léckerítés Fa kerítés Tekercses drótkerítés Gabion, kőkosár Kapuk Belátásgátló Beton és kő lábazatok Kerti kiegészítők Rögzítők és lefogók Oszlopok és oszloptartozékok

Hogyan lehet felkészülni a nyári viharokra

2023.06.22

Itt a nyár, és a meleg napokra számítva elővehetjük a fürdőruhákat, napernyőket és naptejet, de mindannyian megtapasztaltuk már, hogy nincs nyár viharok nélkül sem.

Persze elsősorban a kinti programjainkat igazítjuk a viharokhoz, és ez a legcélravezetőbb módja a kellemetlenségek elkerülésére. Azonban a kültéri elemekre is gondolni kell. Mivel a kerítés ki van téve az időjárásnak, csak úgy védhetjük meg a károktól, ha előkészülünk.

 

Szélkár

Szinte minden vihar velejárója az erős szél. Az is könnyen előfordulhat, hogy a szél úgy felerősödik, hogy kimozdíthatja az oszlopokat. Ebben a helyzetben a legjobb, amit tehet, hogy győződjön meg arról, hogy a kerítésoszlopok szilárdan állnak. Ne csak a betonozást ellenőrizze (illetve dübelezést, vagy oszloptartókat),de arra is figyeljen, hogy az oszlopokon nincs-e repedés. Fa oszlop esetében korhadás, fém oszlop esetében rozsda.

Ezenkívül a kerítést károsíthatja a rá zuhanó faágak is. Ezért szánjon időt arra, hogy megvizsgálja a közelben lévő fák állapotát, és vágja le az elszáradt, korhadt részeket. Ha szükséges hívjon szakembert, nem csak szakszerű metszés miatt, hanem a balesetek elkerüléséért is.

 

Vízkár

A vízkár elsősorban fa és fém kerítéseket érinti, mivel a fém kerítések rozsdásodhatnak, míg a fa kerítések érzékenyek a korhadásra. Ha a víz beszivárog a fa anyagába, vagy megáll az elemek között, rothadást, penészgombát, rozsdásodást okozhat. A nedvesség ellen úgy védekezhetünk a szükséges kezeléseket elvégezzük, azaz impregnáló hatású festékkel, vagy lazúrral, javítófestékkel kezeljük a felületet.

A kerítés javítási és karbantartási munkálatait úgy minimalizálhatjuk, ha negyedévente átnézzük a kerítést, és a erodált  foltjait kezeljük mielőtt tovább terjednek.

 

Olvassa el hasonló tartalmainkat is, hogy kerítése hosszú életű maradjon:

HOGYAN ÁPOLJUK FA KERÍTÉSEINKET?

5 JEL, HOGY FÉM KERÍTÉSÉT KI KELL CSERÉLNI

FÉM KERÍTÉSEK FELÚJÍTÁSA